2010. augusztus 30., hétfő

Felhívás táncra

CARMEN MUSAT: Az eszmeforgalmazók és a hatalom

(„ÉS”, 2010. július 30., BALKÁN BALKON melléklet)

Nosztalgia nélkül, és nem a jelen ellenében vizsgálni a múltat, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a mai helyzetet kialakító körülményeket és lehetőségeket megértsük, ez volna a korunk társadalmi-politikai valóságának feltárása érdekében elvégzendő feladat. Napjaink politikai-társadalmi viszonyai között az európai új demokráciák elemzésében a „kapitalizmus” és a „kommunizmus” fogalmai már nem fedik a valóságot. A közjó iránti érdektelenség súlyos következménye, hogy megszűnt a militáns nacionalizmus, vallási fundamentalizmus, fajgyűlölet, homofóbia és utcai bűnözés fölötti kontroll. Ez komor képet fest korunk hétköznapi valóságáról, ami személyes kötődéseinktől függetlenül mindannyiunkat fájdalmasan érint. Sajnos az értelmiségi elitet csaknem kizárólag a saját karrierje foglalkoztatja, elsősorban személyes előnyeire koncentrál, és teljesen megfeledkezik a közjóról.

Sokáig kerestem a szavakat saját belső vívódásaim megfogalmazásához, míg meg nem találtam C. Musat idézett cikkét, amelyben nemes egyszerűséggel öntötte szavakba helyettem (is) barokkosan hömpölygő gondolataimat. Háborgásom, felháborodásom, lelkiismeret furdalásom a baloldal 2010-es parlamenti választásokon (megérdemelten) elszenvedett méretes veresége felett az emiatt érzett szégyenből és személyes felelősségérzetemből, nem kis lelkiismeret furdalásomból ered.

Talán a 80-as évek végén zajló „reformkorszak” termése volt az a közismert vicc, amelyben Lenin – a szovjet KB legnagyobb megdöbbenésére – feltámad, és kérésére a KB tagjai őszintén „feltárják a helyzetet”, amiből Lenin elvtárs számára is világossá válik, hogy igen nagy a baj. A kérése az, hogy zárják be őt egy szobába több napi élelemmel és innivalóval, ahol egyedül nyugodtan végiggondolhatja a „helyzetet” és az ebből adódó „tennivalókat”. Kérését teljesítik az elvtársak. Több nap elteltével már aggódnak, mert Lenin semmi életjelet nem ad magáról, leskelődnek a kulcslyukon, hallgatóznak, végül betörik az ajtót. A helyiséget üresen találják, csak egy kézzel írt levelet találnak:

„Elvtársak! Nagyon nagy a baj, mindent kezdhetünk elölről. Svájcba emigráltam. Lenin”

Hát, körülbelül ez a helyzet ma is. Mindent elölről kell kezdeni. Optimistán szemlélve, ez magában rejti a megújulás, a teljes újrakezdés, az új szemlélet megformálásának, közös kigondolásának, kiszenvedésének a lehetőségét is.

Keresem azokat a „játszótársakat”, akik tevőlegesen, folyamatosan részt kívánnak venni az általam SZEPIB (Szentendrei Polgári Baloldal) néven alapítandó munkaközösségben, amely többirányú gondolkodási folyamat megszervezésében, a SZEPI-s szabadgondolkodói hagyományokon alapuló munkamódszer segítségével széleskörű, hálózatszerű közösségek szervezésében és vezetésében működne közre.

Határozott elképzeléseim vannak az elvégzendő feladatokról, a módszerekről stb., de ez senkit ne riasszon vissza attól, hogy megkísérelje ezeket elfogadni, esetleg vitatni.

JELEZZ VISSZA, HA RÉSZT KÍVÁNSZ VENNI A MUNKÁBAN!

Tölgyessy: Hiányzik a hathatós ellenzék

Tölgyessy Péter ma reggel az MR1 adón az inforadio.hu szerint a következőket mondta:

Tölgyessy szólt a hatalomból kiszorult baloldali értelmiségről is. Azt mondta: többségük minden szép és jó elpusztításának látja az eltelt három hónapot. Véleményformálói egymással vetélkedve fogalmaznak minél élesebben, és olykor már a magyar jogállam és alkotmányosság végéről beszélnek. Ám a baloldal kudarcának mélyreható vizsgálata nélkül tett erős kijelentések csupán régi szubkultúrájukon belül hatnak. A régi hideg polgárháború harcai egyelőre a baloldal gyengesége miatt szinte szünetelnek.
Az elemző szerint a hazai közéletből igencsak hiányzik a hathatós ellenzék. A nyugatos polgárosodásnak régóta nincsen erős önálló képviselete. A szocialistákon még jó ideig számon kérhetőek korábbi vétkeik. A Lehet Más a Politika igyekszik erélyes alkotmányvédő álláspontra helyezkedni, de a gazdaságpolitika ügyeiben a kormányétól nem eléggé megkülönböztethető az álláspontja. Nála pedig már csak a kormánytöbbség javaslatait kivételes arányban megszavazó Jobbik tudja magát kevésbé elkülöníteni a gazdasági függetlenségi harcot vezető Fidesztől.


Nos, az elemző megfogalmazásában sok az igazság. 
A baloldal kudarcával kapcsolatban mi is úgy érezzük, ez az egyik legfontosabb problémakör, amelyről sokat kellene beszélni. Ezért erről is külön oldalt (RENDSZERKRITIKÁK) nyitunk.
A (nyugatos) polgárosodás problematikája,  a polgári értékrend képviselete  a PB oldal tematikájába (is) illeszkedik. 

2010. augusztus 28., szombat

Kedves Barátaim!


Az Élet és Irodalomban hetek óta remek politikai és társadalmi elemzések sora jelenik meg a választások nyomán Magyarországon kialakult politikai, társadalmi, jogi helyzettel kapcsolatban.

Az augusztus 19-i (33.) számban Radnóti Sándor így ír:

„Mindezek következménye, hogy a nacionalizmus vonzó, modern alternatívája, az alkotmányos patriotizmus követhetetlenné válik. S leszünk mindannyian, akiknek a nacionalizmus nem tetszik, azok, aminek régóta becsmérelnek bennünket – hazátlan bitangok….

Vagy mégsem?
…Ha az alkotmányozás tartalmi korlátait áthágják, ha a véleménynyilvánítás szabadságát, a sajtó függetlenségét megnyirbálják, ha a törvényhozói és végrehajtói hatalom független ellenőrző intézményeinek rendszerét csorbítják vagy kiiktatják, akkor a láthatatlan alkotmányhoz kell hűségesnek lenni. ez számos gyakorlati esetben jelenthet a jövőben civil ellenállást, polgári elégedetlenséget. Hogy e morálisan kívánatos magatartásból politikai erő válhat-e, annak titka a jövő méhében rejlik.”

Ezek nagyon súlyos szavak, de azért idéztem, mert hasonló gondolatokkal küszködöm magam is. Azt gondolom, hogy a polgári elégedetlenséghez polgárság, de legalább is polgári értékrend kell(ene). A választásokon épp azért érhetett el komoly sikereket a jobboldal, mert épp ez az értékrend hiányzott (hiányzik) a választókból, ezért érzelmi alapon proteszt szavazókká vált nagy részük.

Az MSZP teljesen diszkreditálódott, kiírta magát a politikai közéletből. Házmester atillákkal, sunyi tiborokkal nem fog tudni a baloldali értékek hiteles képviselőjévé válni. És a szájjártó péterek és arogán antalok fogják a közbeszédet uralni, ha nem teszünk ellene semmit.

A SZEPIB megalapításával arra teszek kísérletet, hogy a baloldali polgári értékek terjedését segítsem elő. Erre persze egyedül nem vállalkozhatok, ehhez keresek játszótársakat. Ki kell találnunk az új, kisközösségek szervezésének, ezek további együttműködésének módszertanát, meg kell határoznunk, tartalommal kell megtöltenünk közösen olyan fogalmakat, mint „baloldaliság”, meg „polgári értékrend”, meg „polgári baloldal”, és még sorolhatnám. Ez komoly szellemi teljesítményt igénylő feladat, amihez biztos, hogy nálunk felkészültebb „írástudók”, a szellem embereinek segítségét is kell kérnünk.

Azt remélem ettől a kezdeményezéstől, hogy olyan szellemi műhellyé válik, amely példaértékű, segíti hasonló kisközösségek elterjedését elméleti és módszertani ismeretek átadásával. Működése során felszínre hoz olyan személyiségeket, akik hitelesen, új arcként tudják képviselni értékeinket – akár már a következő választáson is, amelyre – reményeim szerint – már 2014 előtt sor fog kerülni. Addig pedig nincs sok idő!!!

Aki ennek a munkának aktív részese kíván lenni, az tegye meg, hogy eljön Szentendrére augusztus 28-án 10 órára. A gyors és hatékony információ-áramlás érdekében hoztam létre a SZEPIB2010 csoportot a Google segítségével. A csoport elérhető a http://groups.google.hu/group/szepib2010 címen. Mindenkinek küldtem meghívót – szóljon, aki nem kapott - de csak a LoFe igazolta vissza a meghívást. Aki részt kíván venni a jövőben a közös, belső levelezésben, amelyben mindenki megkapja a másik hozzászólását adott témához, és így az ő írása is minden taghoz eljut, az igazolja vissza a meghívást, bár lehet, hogy időközben lejárt. Akkor ezt kérem jelezni.

Annak reményében, hogy mielőbb külső érdeklődök is jelentkeznek, egy blogot is indítottam: http://szepib2010.blogspot.com/, ahol a nyilvános vitákat lehet lefolytatni, illetve önálló, új gondolatokat lehet közzé tenni.

Várom, hogy minél többen jelezzétek, hogy jöttök szombaton. A várható létszám és személyek ismeretében tudjuk meghatározni a szervezés egyéb részleteit.

Üdv:

pkorodi