schmittpál köszöntése

schmittpál immár több, mint egy éve

bolyong a magyar nyelv tengerébe'

hajója bukdácsol le 's föl

de sehol egy békés öböl

temeti arcát két kezébe

 

temetve arca, mert bár felül a gálya,

lassan megtelik bő gatyája

a regulák alulról özönlenek

"schmittpálként mégse fékezhetek"-

balfékek bölcs atyája

 

soh'se bánd schmittpál elnökünk

ha néped ajkáról olykor elröpül

egy szitokszó neved hallatán

a kétharmad, lehet, balga tán,

de velük együtt egészként gyűlölünk.

Einstand

„Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót, s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az einstand tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.”

[Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk, 2011 Móra Könyvkiadó, 12. old.]

Egy évvel ezelőtt, a kétharmados fülkeforradalmat követő napok egyikén barátaimmal sörözgetve fogadást ajánlottam, hogy egy éven belül saját szavazóbázisa fogja elsöpörni Orbánt és kormányát, amit én „ölbe tett kézzel” fogok végignézni. Megfontolásom alapja az Orbán-kormány akkor meghirdetett gazdaságpolitikájának kivitelezhetetlenségébe vetett hitemen alapult. Azon a felismerésen, hogy hatalmas társadalmi ellenállásokba fog ütközni, és szükségszerűen szembe fog kerülni saját szavazóival.

Alig telt el az egy év, a bohócforradalom keretében megmozdult a kétharmados parlamenti többséget biztosító választók egy része, és látványos keretek között – bár természetesen eredménytelenül – „visszamenőleges hatállyal” megvonta a szavazatát a korábban támogatott pártjától. A rendvédelmisek „csak” civil megmozdulás keretében tiltakozhattak megszerzett jogaik einstandolása ellen. És a magyar társadalomra jellemzően, bár a kormány egyéb (őket érintő) megszorító intézkedéseit számosan elítélik, ebben a kérdésben sikerült a „magyar emberek” jelentős részét szembefordítani a jogsérelmet szenvedőkkel. Nem a jogsértést-jogsértőt, az alkalmazott módszert ítélték el sokan, hanem a rendvédelmis követelés jogosságát vitatták, és egyetértettek a „szerzett előnyök” megvonásával.

Azt azért magam sem hittem volna, hogy a sörözős-fogadásos estéhez képest egy éven belül együtt ballagok tüntetőkkel a budai vár felé a pesti Akadémia utcán, miközben mintegy húszezer ember hangját felerősítve visszhangzik a házak között: „Orbán, takarodj!”, „Pintér, takarodj!” Ez – bizonyos értelemben - a legszebb álmaimat is felülmúlta.

* * *

2003 hideg telén a kicsi lányomat terelgettem a Vörösmarty téri, karácsonyi ajándékozásra szánt csecse-becsékkel teli bódék között. Mi tagadás, fázott a fejem, kötött sapkát kerestem, de a bőséges kínálat ellenére sem találtam jó ideig kedvemre valót. Mígnem a Bahia feliratú elárusító hely távol-keleti tárgyakkal zsúfolt asztalán megpillantottam ŐT! Egy négerbarna, rusztikus szövésű sapka volt, melynek fejpántját egyforma, csontfehér tengeri kagylók díszítették. Olyan volt, mint egy korona. Meglátni és megszeretni… Az elárusító lány is győzködött, hogy jól áll, hát nem volt mit tenni. 

Annyira hozzám nőtt ez a sapka, hogy nem csak télen, de egész évben, a legnagyobb nyári melegben is viseltem. Egy koronát nem lehet letenni!! Sokan megszólítottak, hol vettem a sapkát. Illúzióromboló volt a válaszom, amikor azt mondta, hogy a pesti flaszteren. Ha kicsit „mesélős” kedvemben voltam, kalandos történetekkel „szórakoztattam” a nagyérdeműt – és magamat. A környezetem is megszokta, hogy mindig a fejemen van, én lettem „a sapkás ember”. 

Persze, főleg nagy melegben, többször ki kellett mosni a sapkát, s bár kíméletesen próbáltuk, a több éves használat maradandó nyomokat hagyott rajta, egy-két kagyló leesett róla – új sapka után kellett nézni. 

A Bahia boltját véletlenül találtam meg a Baross utcában. Ott leltemmeg a következő darabra. A belül bélelt, kívül fekete klott anyag világos, pasztellszínű fonalakkal volt kihímezve. A tonzúra köre és a fejpánt rész is a mintákba applikált tükrösen csillogó flitterekkel volt kirakva. Ez inkább népiesebb, míg a korábbi néprajzosabb volt. Ez is nagyon „kvalitásos darabnak” tűnt. A boltban nem tudták megmondani a sapka származását, a tulaj nem kötötte az orrukra, honnan szerezte be. Egy alkalommal a Szlovák sörözőben a mosdóból tartottam vissza az asztalunkhoz, amikor egy izgatott fiatalember felugrott az egyik asztaltól, és kérdezte, hogy tudom-e, milyen „fejdíszt” viselek? Bevallottam, hogy fogalmam sincs róla. Ő csillogó szemekkel, lelkesen rázva a kezem világosított fel, hogy ez egy kopt keresztény motívumokkal díszített ruhadarab, és gratulált hozzá.

Ezt is sokan dicsérték, sokan megnéztek, többen megszólítottak, kérdezve: milyen sapka ez? A „bátrabbak” rákérdeztek az én származásomra is – összefüggést keresve a sapka viselete és zsidóságom között. A zsidóságom vállalása nekem soha nem okozott problémát, sőt. És mégis kínos volt a magyarázkodás, hogy a kettő között nincs összefüggés. Mert hitték is meg nem is, hogy ez „csak” egy sapka, és nem akar semmit sem szimbolizálni, nem vallási-kulturális kötődésem okán viselem. Aztán felhagytam ezzel. Tudomásul kellett vennem, hogy ennek a „több mint sapkának” a viselése a zsidóságommal azonosít. Sőt, ettől többet érzékeltem. Bár egyáltalán nem vindikáltam magamnak a jogot, de bizonyos értelemben a zsidóságot, a zsidó kultúrát, a zsidó viselkedését látták bennem, ezt kellett képviselnem – egy nem is „zsidó sapka” viselete révén. Nem ez volt az eredeti szándékom, de már nem volt ellenemre. Bár tudatában voltam, hogy ez milyen felelősséggel is jár.

Soha, semmilyen atrocitás nem ért a sapka miatt. Sőt! Néha az érdemeimnél nagyobb tiszteletet érzékeltem, amit kizárólag a fejdísznek tulajdonítottam. Ilyen formán tehát a sapka egyben védelmet is biztosított – bár nem is tudom, mi ellen?

* * *

Este nyolc után a levegő nem akar lehűlni. A Hunyady János utca kaptatója így alaposan megizzasztja a Sándor Palota felé vonulókat. Akár előre, akár magunk mögé tekintünk, impozáns a hosszú sorban hömpölygő fáklyás felvonulás, néhány képet készítek, a lángnyelvek látványosan jelzik a tömeg méretét, a ment hosszát a sötét háttérrel. A Mátrai Katitól az Alkotmány utcában váltam el, Heltai Zsuzsiéknak a Lánchíd pesti hídfőjénél intettem búcsút, öreg professzorom a Hunyady János utca meredekén adta fel. Egyedül ballagok tovább a tömegben. Itt még zúg a „Százan vagyunk! Százan vagyunk!!” szarkazmusa, de már fogy a levegő, inkább a szabályos levegővétel a fontos.

A nagy kanyar előtt még kiállok a járdára a támfal mellé, hátha érdemes egy képet csinálni a lentről felfelé kapaszkodó imbolygó fáklyafényekről, de úgy tűnik, nem érdemes. És ekkor, a semmiből ott terem mellettem három félmeztelen kopasz, izzadt felsőtestükön csillog az esti fáklyafény. Kopaszak, félrészegek, büdösek.

Az egyik dagadt bizonytalan lábakon áll, szemben velem, a kamerám optikáját próbálja maszatos ujjával fogdosni. Eltolom a kezét:

-      Kicsit sokat ittál, öreg.

Erre nekem dől, csuszamlós 100 kilójával a támfalnak nekipréselve, két karját a vállaim fölött a falnak támasztva és a fülembe duruzsolja:

-      Mi a faszt fényképezel te itt? Melyik vallást képviseled? 

Ekkor értem meg, hogy miről van szó! De még válaszolni sincs idő, amikor a válla fölött átnyúl egy kéz, lekapja a fejemről a sapkámat, és elrohan vele. Ellököm magamtól a dagadtat és pár lépést teszek az einstandoló után, de reménytelen: felpattan a támfalra, már fent is van a kanyaron túl és eltűnik a vonulók között. Hiába kiabálok utána, hogy „Add vissza a sapkámat, te szemét!”, senki el nem kapja, nem segít, nincs semmi reagálás, a rendvédelmisek, tűzoltók, baktatnak tovább, mintha nem is vettek volna észre semmit.

A kanyarban a dagadt és társa utolér. Valamit németül (?) motyog a fülembe és próbál lelökdösni a járdáról, miközben a vállamon lógó fotóstáskámat próbálja megkaparintani. Erőteljes mozdulattal ellököm, miközben hallom a hátam mögül:

              - A táskáját, azt hagyjad! – szól rá egy tüntető. Kösz, haver!

A kanyar hirtelen meredeke a kopaszokat is hátrébb marasztalja, miközben hallom, hogy „more”-nak szólítgatják egymást: - Ott megy, more, hallod, ott megy!  - A dagadt megint odajön mellém, megint szűk neki az utca, nem bír elférni mellettem: 

-      Nem félsz, zsidó? A fideszes kurva anyádat!

-      Kitől félnék, te szerencsétlen? Ennyi rendőr között?!

A társa elráncigálja mellőlem.

Figyelem magam. Meztelen vagyok én is. Nem csak a sapka hiánya miatt, a lelkem is meztelen.  Tényleg nem félek, de baromi düh tombol bennem. Verekedni lenne kedvem, de nincs kivel és nincs miért. Ezekkel a hülye, primitív, félrészeg provokátorokkal? Ugyan már! Ezeket IQ-ból kell elintézni. De akik itt menetelnek mellettem? Azok nem érzékelnek semmit? Robbanni tudnék!

Egy asszony utolér, odajön:

-      Próbáljon meg egy rendvédelmis mellé húzódni, mert ezek még bántani fogják!

       -     Ugyan már, ne vicceljen! – förmedek rá nagyon ingerülten. – Talán a rendvédelmiseknek kellene azok mellé húzódni.

Az asszony fejcsóválva elmarad tőlem.

A Sándor palota előtti Szent György tér déli sarkában van felállítva az alkalmi színpad. Fellíni 8 és fél című filmjének elhíresült zenéje (Nino Rota) szól, először kicsit meglep a választás, a cirkuszi hangulat, de aztán rájövök: hát persze, bohócforradalomban vagyunk!

Az egykori épületek alapjai alkotta mélyedések kikövezett szélére telepednek, akik már felérkeztek. A délre lejtő terület közepén megállok, egy ücsörgő csoporttól kétméternyire, egy kisebb magaslaton, ahol nem tudnak elém állni, tudok fotózni. Azt hittem, a kopaszok már eltűntek, de nem, pár perc múlva a dagadt és társa ott áll, tisztes távolságra tőlem. Pontosabban a gyenge esti szellőben imbolyognak, egymásnak koccantva vállaikat. Aztán összeborulva lapogatják egymás hátát, nedvesen csattognak a tenyerek. Érzékelem, hogy a dagadt támadni akar, de a másik megpróbálja féken tartani.

Közben a főbohócok kihirdetik a szavazás eredményét, és előkerül – nagy füttyögések és fújolások közepette – egy Schmitt-imitátor törpe. Megpróbálok a kopaszokról feltűnés nélkül fényképet csinálni, de megérzik, és hátat fordítanak. Aztán végül mégis odajön a dagadt, kissé dülöngélve megáll velem szemben.

-      Valami leesett ide -, mondja, és lehajol, mint aki fel akar venni valamit a földről.

Ismerem ezt a figyelemelterelő trükköt, ezért inkább a társát figyelem, hogy az mikor támad. De nem, a dagadt átkarolja a két lábamat a térdem alatt, és megpróbálja alólam kirántani. Kicsit megbillenek, de reflexszerűen rúgok. A szerencsétlen olyan erőtlen, hogy rögtön felhemperedik, és a murván a gödörperemeken ülők közé gurul. Sikoltozás, kiabálás. Megpróbálok képeket készíteni, de két rendőringet viselő tüntető elém ugrik, a további dulakodást akarják megakadályozni. Egy mögöttem álló férfi odaugrik, felrángatja a magatehetetlen részeget és ellökdösi a társával együtt a környékről, a Várszínház irányába. Aztán odajön, és azt mondja:

-      Ne haragudjon! Elnézést kérek az ő és a magam nevében is!

Nem jön ki hang a torkomon.

Lassan vége a rendezvénynek, a Szózattal zárul. Nálam dacosabban senki nem énekelte:

                        Hazádnak rendületlenül

                                 Légy híve, ó magyar;
                                 Bölcsőd az, s majdan sírod is,
                                 Mely ápol, s eltakar.

Erre vártunk

Tulajdonképpen erre vártunk az első találkozásunk óta. Nem csak a tavaszra gondolok. Nem csak a politikai tavaszra, persze arra is. Erre vártunk, amikor a Nagy Imre szobornál körbetekintve kicsit csalódottan állapítottuk meg, hogy kevesen voltunk aznap este. És nagyon kevés fiatal. És reménykedtünk, hogy majd egyszer…. amikor kőkemény fagyban a Parlament előtt ácsorogtunk a hóban, vagy amikor a Szépművészeti Múzeum előtt fújt át rajtunk a süvítő hideg szél, hogy majd egyszer sokan leszünk, de nagyon sokan. És nem csak a mi korosztályunk.

Ez a nap ilyen volt. Az Erzsébet híd pesti lehajtójától a Városház utcáig megtöltötte a tömeg a Szabad sajtó út teljes szélességét. Csupa jóarcú, vidám ember, kisgyerekkel, kutyával, fiatalok és kevésbé fiatalok egyaránt. A nap ragyogóan süt, a háttérben a Gellért hegyi Szabadság szoborral. Voltak zenészek, beszédek, jobbak és kevésbé jobbak, de nem üres frázisok, voltak repperek, és igen jó hangulat. De nem volt nemzetieskedő hőzöngés és túlfűtött ellenségkép rajzolás. Viszont volt szellemes politikai fricska.

Azon gondolkodtam: miért volt ez a civilek által szervezett megemlékezés más, mint lett volna egy pártrendezvény? Elsősorban azért, mert az itt megszólalók még nem hitelüket veszetett, az unalomig ismert és lejáratott arcok, hanem olyan igaz személyiségek, akikről és akiktől el lehetett hinni, hogy őszintén gondolják azt a mit mondanak. És a mondandójukkal valóban a megemlékezés résztvevőinek a gondolatait, érzelmeit kifejezve képviselték őket. Ma a politizáló közönség erre van kiéhezve. Hogy elhiggye, elhihesse, hogy aki helyette beszél, attól el is tudja fogadni, hogy azt őszintén mondja. A mostani politikai garnitúrában nincs egy ember sem, akiről ezt el lehetne mondani. El is hangzott: azért vagyunk itt, mert magunkat képviseljük, mivel senki nem képvisel minket. Óriási taps volt a válasz.

Lehet mondani, hogy ez a mai modern képviseleti demokráciában nem működő modell. Lehet, hogy akik itt gyújtó szavú szónokok voltak, azok a mindennapi parlamenti politikában alkalmatlanoknak bizonyulnának. És mégis. Ők meg tudtak mozgatni, és magukkal tudtak ragadni mintegy százezer embert. Tanulhatnának tőlük a pártok!

Miért jött el ennyi ember, amikor a pontos programot senki nem ismerte? Mi volt a hívó szó? Eredetileg a sajtószabadság. De persze volt itt szó minden másról is, nem utolsó sorban a „pártalkotmányról”. Ez azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta eltelt 20 évben azért, ha ki nem is alakult egy stabil, a régit elvető, „új kőtáblával” felváltó, jól definiálható értékrend, viszont vannak olyan alapértékek, amelyek megsértésére, csorbítására irányuló kísérletre a társadalomnak egy jelentős része érzékenyen reagál és mozdulni képes és hajlandó. Nem áltatom magam: akármilyen sokan is voltunk, még nem voltunk elegen. De ezt a megmozdulást már nem lehet lekicsinyelni, lefikázni, lesajnálni, nota bene: szó nélkül elmenni mellette. Ez ma még egy békés megmozdulás volt, ahol sokan örültünk egymásnak, hogy együtt vagyunk. De ez a tömeg már harciasabban is fel fog lépni, mert megérezték a résztvevők, hogy nincsenek egyedül, van társ, akibe bele lehet kapaszkodni, ha kell.

Azt is tudom, hogy ez döntően a pesti értelmiség, még ha Debrecenben és Gyulán is voltak, akik együtt mozdultak, és számos külföldi városban szolidáris rendezvényekre is sor került. De valami megmozdult. A kritikus tömeg összejött.

A versenysemlegességről

Kicsit távolabbról indítok. Azt olvasom az Origo.hu-n, hogy a társasági adó kedvezményes, sportcélú felhasználását az EU eredeti formájában nem fogja elfogadni.

>>Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője, az országgyűlés sport- és turizmusbizottságának alelnöke az [origo]-nak azt mondta, a sporttámogatás-tervezettel kapcsolatban egyelőre az első körös tárgyaláson van túl a kormány. "Az Európai Unió az utánpótlás-nevelésre és a létesítményfejlesztésre áldását adta, …, de a társasági adó hozzájárulna a szakosztályok dologi költségeihez, például a terembérléshez vagy az utazáshoz is. A profi sportot azonban az Unió álláspontja szerint nem lehet támogatni belőle" - mondta Szalay.

…A versenysemlegesség elvét nem lehet felrúgni. Ha Magyarországon elfogadná az Unió, akkor az összes tagállamnál ezt kellene tennie, így aztán például előfordulhatna, hogy a Real Madrid saját támogatóinak társasági adójából megvenné a legjobb játékosokat, akiket a kispadra ültetne, az európai futball pedig meghalna" - jelentette ki.…<<

Szóval innen kezdődik az én áthallásom. A versenysemlegesség elve, amelyet az Unió alapelvként tart be, és tartat be, elvi alapon nem engedi, hogy – például a sport területén – valaki olyan (túl)hatalomra tegyen szert, amellyel az egész rendszer egészséges működését meg tudja akadályozni.  Az erre való törekvések esetén azonnal beindul az EU immunrendszere, és az e felé tartó törvényi szabályozások útját állja.

A tágabb összefüggés meglátása innen már szinte automatikusan adódik. Igen, a magyar parlamentben elért kétharmados FIDESZ többség még legitim, de ennek eredményeként a kisebbség érdekeit is védeni képes ellensúlyok rendszerét, a többi hatalmi ág megbénítását, kiiktatását célzó törvénykezés – azok „kispadra ültetése” – már az EU demokratikus alapelveit – amelyek a versenysemlegességet lennének hivatottak biztosítani – sérti, ami a demokratikus (politikai) működés halála. Márpedig hogyan is mondta Szalay úr?  „A versenysemlegesség elvét nem lehet felrúgni.”

És nem csak a sportban!

Sikerült!! Megint teljes a zavar.

„Megpróbálja visszacsábítani az ellenzéket az alkotmányozásba kormányoldal, ahol attól tartanak, hogy az új alaptörvényre ráragad az, hogy ez a Fidesz vagy személyesen Orbán Viktor alkotmánya. A Fidesz több kérdésben is késznek mutatkozik a kompromisszumra, és próbál szimbolikus kérdésekben is gesztusokat gyakorolni,…”

"Kőkemény feltételekkel" hajlandó csak visszatérni az alkotmányozásba a Lehet Más a Politika, így döntött a párt országos tanácsa. Szerintük a Fidesznek garanciákat kell adnia, hogy "nem erőből" fogadják el az alkotmányt.

Budapest – A szocialista párt frakciója ma vitatja meg azt az alkotmánykoncepciót, amelyet a Mesterházy Attila pártelnök által felkért szakértők készítettek. Várhatóan döntenek arról is, hogy a szöveget benyújtják-e az Országgyűlésnek. Arról már döntöttek, hogy az “Orbán-alkotmány”-hoz nem statisztálnak, de arról még nem, hogy a Fidesz új csábításának engednek-e.

Ilyen, és ehhez hasonló szalagcímekkel jelennek meg cikkek az internetes oldalakon. Mintha elindult volna valamilyen alkotmányozási verseny a (parlamenti) pártok között, sőt, Gyurcsány egyszemélyes pártja különvéleményt fogalmazott meg blogjában.

Észreveszik-e az érdekeltek, hogy itt megint egy Fidesz ármány közeleg, vagy elhiszik a fideszes-kdnp-és alkotmányozási  álláspont felpuhulását. A kormányzó pártnak esze ágában sincs az Orbán-alkotmány lehetőségét feladni, bármennyire is rájuk ég majd ez a bélyeg. Ha ezt (is) feladjál, végük van. Viszont egyéb okokból kifolyólag nagyon nagy a nyomás a kormányon és pártján, az utóbbi időben túl sok területen vesztettek, és a fekete leves még most jön. Azt nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan témák uralják a politikai közéletet, amely számukra eleve csak a védekezés lehetőségét, a populista szólamok puffogtatását teszik egyedül járhatóvá a siker-propagandával szemben, amikor a bevezetendő reformokról – magunk között szólva: megszorító intézkedésekről – esik majd szó. Hogy ne így legyen, erről egy a „kutyáknak” odavetett, jól méretezett gumicsonttal, melyet kedvükre rágcsálhatnak, sőt, jól össze is marakodhatnak rajta, szóval egy megfelelő állproblémával kell „tematizálni a közéletet.” Erre pedig kiválóan alkalmas az alkotmányozásnak a politikai közélet szereplőit érdekelő témája.

A parlamenti pártok, a különböző rendű és rangú, eltérő pártszimpátiával rendelkező politikai aktorok kiválóan el fognak azon vitatkozni, milyen feltételekkel vegyenek részt az alkotmányozásban (mégis) a parlamenti pártok, ezzel az összes energiájukat elpazarolva az előkérdésre ahelyett, hogy a fő kérdésre koncentrálnának: nincs alkotmányozási kényszer, csak a Fidesznek (Orbánnak) van kényszeres alkotmányozhatnékja.

Ne legyen most  alkotmányozás, nem ennek van most itt az ideje! Addig legalább is ne, amíg a Fidesz ki nem dolgozza az alkotmányozás valóban demokratikus menetrendjét. Ez annak a feladata, aki alkotmányozni akar, és nem lehet azoké, akik nem tartják ezt szükségesnek.

Most az történik, amit a Fidesz épp el akart érni – a feladatot „leosztja”. Azokat, akik – szinte pártállástól függetlenül – többször kijelentették, hogy nincs alkotmányozási kényszer, sőt, az alkotmányon eddig elkövetett „jogsérelmeket” kellene előbb kiküszöbölni, most a világ nagyobb dicsőségére a Fidesznek sikerült rávennie, hogy egyáltalán „napirendre vegyék” a „kérdést”, és ennek alapján még csak véletlenül se a közös álláspont, platform kialakításán fáradozzanak, hanem – miközben azt lesik: ki kivel fekszik le? – egymással versenyezzenek, ki tud keményebb feltételeket támasztani a korábban elutasított részvételről szóló álláspontjuk módosítása érdekében, ki tud markánsabb alkotmány-tervezetet kimunkálni, és a közbeszédbe bedobni.

A megszorító intézkedések meg szép csendben a háttérben majd megszületnek, az embereket az fogja érdekelni, nem az alkotmányozás, de a parlamentben egyszerre a kettőről nem lehet szó, és a frakcióknak se lesz elég erejük mindkét kérdésre kellő energiát fordítani.  Viszont a "reformokat" nem kritizálhatják (nagyon), mert hiszen azok gazdasági kényszerűségek, és nincs is erejük a megváltoztatásukhoz. Viszont az "alkotmányozás" kérdésében látványosan (nem eredményesen!!) izmozhatnak, mutogathatják, hogy mennyire kreatívok tudnak lenni, ha hagyják őket. A Fidesz meg nagy ívben...., És a végén még el is mondhatja, hogy ő be kívánta vonni a parlamenti pártokat az alkotmányozás folymatába, de hát ezek.... És akkor jön majd Szájjártó Péter, és megmagyarázza.

Az „oszd meg, és uralkodj” elv tipikus fideszes érvényesítése, amelyet „profi” ellenzéki politikusaink úgy beszopnak, mint a pinty, mert saját, jobb ötletük nincs. Bravó!

MUNKACÍME: POLITIKUS KERESTETIK

A múlt vasárnapi plenárison a szokásos dumaparti után két ötletemmel foglalkoztunk.

Az első ötletem abból indul ki, hogy a nagyfokú politikai passzivitás részben azon alapul, hogy a politikai közélet jelenlegi szereplői mérhetetlenül unja a közönség. Mint ahogy TGM is a minap egy műsorban elmondta, a Fidesz népszerűsége csak látszólagos, semmilyen lelkesültség nincs mögötte, ellenben hatalmas apátia.

A politikai közélet felrázásához új, hiteles arcok kellenek.

Másrészről itt volt ez az X-Faktor című tehetségkutató verseny, amely számos igazi tehetséget hozott felszínre, hatalmas rajongótáborok alakultak, a vetélkedésük rendkívül népszerű volt. A versenyre a jelentkezők száma tízezer körül volt, és a kiesettek döntő részére is szolgált valamilyen tanulságul a megmérettetés, alakította önképét stb.

A két alapgondolat a szülője annak az ötletnek, hogy az X-Faktorhoz, vagy a korábbról ismert Riporter kerestetikhez hasonlóan Politikus kerestetik (munkacím) vetélkedőt kellene szervezni, illetve ennek metodikáját kidolgozni. A cél: politikai oldali elkötelezettség nélkül lehetőséget adni lehetőleg fiatal, politikus pálya iránt érdeklődő embereknek, hogy képességeiket megmérethessék, netán ismertséget, országos népszerűséget szerezzenek. 

Nagy vita után abban maradtunk, hogy Szentendrén megpróbálok egy próba-versenyt összehozni, ahol megfelelő zsűri és minimum 20-25 érdeklődő jelenlétében zajlana a vetélkedés. Az egészet felvesszük videóra, majd – mivel többen kétségbe vonták, hogy egy ilyen műsor „a mai fiatalokat” érdekli, ezért  - egy nagyobb, 20-30 fős csoportjukat megkérjük, hogy mondják el a véleményüket az alapötletről és ezt követően levetítjük nekik a videót. Mindezek ismeretében folytatjuk (vagy nem) a közös gondolkodást.

A második felvetés arra vonatkozott, hogy a mai politikai közbeszédet rendszeresen a Fidesz által „bedobott” témák kavarják fel, és mielőtt egy ilyen ügyet alaposan és több oldalról kibeszélne az érdeklődő közönség, azt megelőzően, jól időzítetten már egy mások „csobbanás” okán hangos a közélet. Még az egyik téma végére sem értünk, máris újjal foglalkozunk, amire a Fidesz igent mond, arra  az ellenzék csak nemmel válaszol, de saját újszerű, tematizáló javaslatok megfogalmazására még nincs erő. Csak folyik a nagy rohanás.  

Feltételezve, hogy a politikai hatalom mai gyakorlói a nem távoli jövőben leváltásra kerülnek, és új parlamenti választások lesznek, érdemes végiggondolni egy („teljesen”) új politikai víziót, amely versenyképes lehet mind a jobb, mind a baloldali programokkal. Ennek koherensnek, tudományosan megalapozottnak kell lennie. Természetesen ezt nem nekünk kell különféle tematikájú kutatásokkal alátámasztani, erre meg kell találnunk lehetőleg a legjobb szakértőket. De a kérdéseket nekünk kell feltenni, és a kapott válaszokból a következtetéseket levonni, a rendszert felépítgetni.

Nem pártalapítás a cél, inkább civil mozgalmunk keretében elmélyült tanulmányozása az alkotmányozás  módjának, benne a hatalommegosztás lehetséges rendszereivel és módozataival, illetve összefüggésben a választási rendszerrel. Ennek eredményeként ki kellene alakuljon a „mi alkotmányunk”, legalább is a tartalma kialakításával kapcsolatos alapelvek.

Hasonlóan foglalkozni kell a hazai gazdaságszervezési szisztéma (szocialista tervgazdálkodás vs. kapitalista piacgazdaság, és minden, ami közte van) kérdéskörével, az állami feladatvállalásokkal (szociális, vagyongazdálkodás stb.), a jövedelemszabályozás problematikájával.

Végül a társadalompolitikai kérdések közül találomra kiemelve: öngondoskodás vs. szolidaritás, oktatás, vallás/szekularizáció, pozitív/negatív diszkrimináció stb.

Fontos, hogy a kérdéskörök feldolgozása során jelentős önképzésre is sor kerüljön. A kérdések feldolgozása során jelen kell legyen a jelenlegi helyzetet elemző társadalomkritika – történelmi alapokon.

A második ötletem részletesebb kifejtését, tematikájának csoportosítását, a lebonyolításra vonatkozó javaslatomat a későbbiek során fogom kifejteni.

Az összejövetel nem elhanyagolható része volt a folyamatos evés-ivás. Ennek keretében szenzációs csicsókakrém (előétel) némi pálinka stb. kíséretében került az asztalra, a lehetőséghez képest szűkös mennyiségben, hivatkozással a közelgő ebédre.

Az ebéd részeként tárkonyos húsgombóc levest kaptunk erdélyi tájszólásban (ízletessége nem dicsérhető eléggé), amit alig bírt felülmúlni a háziasszony Zsófi lányának anyukája receptje szerint készült felséges túrógombóc, nem kevés prézli, tejfel és porcukor hintés kíséretében. Remek, a zalai dombok napsütötte nedűjéből erjesztett olasz rizling járt hozzá – fogyott is rendesen. De ez az élénk társalgást nem zavarta, sőt. Legalább is, amíg ott voltam.

Bezzeg

A magyar kormányfő leszögezte: a magyar médiatörvényben egyetlen olyan jogi megoldás sincs, amely valamely uniós tagállam médiatörvényében ne szerepelne, tehát az "európai médiatörvényekből összerakott törvényről beszélünk." Magyarország pedig semmilyen diszkriminációt nem fogad el, vagyis a magyar jogszabály "bármely szakaszának módosítása csak akkor képzelhető el, ha abban az országban is módosítják ezeket a szakaszokat, ahonnan átvettük" - jelentette ki Orbán Viktor. (Újsághír, 2011. január 6.)

1.       A magyar médiatörvényt akkor kell megváltoztatni, ha Magyarországgal szemben ebben a témában európai uniós vizsgálat indul, és ez pozitív eredménnyel zárul, azaz súlyos, az európai uniós irányelvekkel ellenkező, vagy az irányelveket egyenesen figyelmen kívül hagyó rendelkezéseket találnak a magyar média-törvénykezésben. Egyelőre ez a vizsgálat el sem indult, szakértők szerint erre elég sokat kell várni, bár fontolgatják, vizsgálják az eljárás elindításának feltételeit, mert az illetékes biztos előzetes ismeretei ezt indokolják. Mindenesetre a magyar kormányfő máris élesen támadja a várható eredményt.

2.       Más országok médiaszabályozását IS akkor kell megváltoztatni, ha AZOK HASONLÓ PRCEDÚRÁN MENTEK KERESZTÜL. Más európai uniós országban a médiatörvénnyel, és/vagy a szólásszabadságra vonatkozó alapelv gyakorlati megvalósulásával kapcsolatban ilyen gyanúk nem merültek fel, ezért ezzel kapcsolatos vizsgálatok elindítása még nem képezi megfontolás tárgyát sem, de lehet, hogy az Orbán nyilatkozatát „felhívás táncra”-ként fogják értelmezni, és ezzel párhuzamosan vizsgálat indul a német, a francia stb. gyakorlattal szemben is – ezzel várhatóan külön jópontokat szerez magán miniszterelnökünk és csapata, országunk, mint a kollektív  emberi jogok élharcosa jelentősen fogja növelni népszerűségét az európai közösségen belül.

3.       Ha Magyarországot kötelezik – egyszer, majd, egy a MAGYAR viszonyokat elemző alapos vizsgálat eredményekét – a jelenlegi média-szabályozás megváltoztatására, az semmilyen automatizmus révén nem jelentheti azt, hogy ennek következtében – helytől és időtől függetlenül, máshol, más feltételek között érvényesülő, akár a magyarországihoz hasonló (rész)szabályozás miatt – a más országokban érvényes szabályozást is meg kell változtatni. Azért, mert a magyar szabályozás („a mi autónk”) egyes elemeit egy másik nemzeti szabályozás („az ő autójuk”) egyes  elemeit („motorblokk”,”fék”,”hajtómű” stb.)  átvéve állították össze, ez nem jelentheti azt, hogy azért, mert  „a mi autónk” nem működőképes, sőt, balesetveszélyes, azért „az ő autóikat” is ki kell vonni a forgalomból.

4.       Elismerem, legjobb védekezés a támadás – az óvodai homokozóban. Valószínűsítem, a jelenlegi magyar kormányfő ezzel a kommunikációjával, ha eddig nem is, eztán komoly rokonszenvet ébreszt a többi európai (és nem európai) állam vezetőiben. (Megjegyzem, a feleségem is hasonló taktikát választ, amikor csípőre tett kézzel riposztozik: „Bezzeg, amikor te…?” tipusú mondataival, mégis kedvelem.)